A tánc az idők során jelentősen fejlődött, a modern és posztmodern táncelméletek a művészeti forma fejlődésének különböző időszakait képviselik. Az ezen elméletek közötti főbb különbségek megértése elengedhetetlen a tánc fejlődésének, valamint a táncelmélet és -kritika területére gyakorolt hatásának értékeléséhez.
1. Történelmi kontextus
A modern tánc a 20. század elején jelent meg, mint a klasszikus balett merev struktúrái elleni lázadás. A társadalmi változások és az I. világháború utóhatásai hatására a modern tánc igyekezett kiszabadulni a hagyományos formákból, felkarolni az egyéni kifejezésmódot és szabadságot.
Másrészt a posztmodern tánc a 20. század közepén jelent meg, és a kialakult konvenciók elutasítása, valamint a hagyományos tánctechnikák és narratívák dekonstruálása jellemezte. A posztmodern tánc megpróbálta megkérdőjelezni a tánc határait, és új mozgás- és kifejezésmódokat fedezett fel.
2. Mozgás és technika
A modern tánc gyakran a folyékony, organikus mozgásokra összpontosított, amelyek az érzelmek kifejezését és az emberi test és a környezet természetes kölcsönhatásait hangsúlyozták. A modern tánc úttörői, mint Isadora Duncan és Martha Graham, mély érzelmeket és történeteket igyekeztek közvetíteni mozdulataikkal.
A posztmodern tánc ezzel szemben felkarolta a töredezettséget, a véletlenszerűséget és a hétköznapi mozdulatokat, elutasítva a formai technika vagy az egységes mozgásstílus gondolatát. A táncosok igyekeztek megkérdőjelezni a tánc hagyományos normáit, és innovatív megközelítésekkel bővíteni a mozgás definícióját.
3. Narratíva és jelentés
A modern táncban a koreográfusok gyakran mitológiából, irodalomból és személyes tapasztalatokból merítettek ihletet, hogy narratíva-vezérelt előadásokat hozzanak létre, amelyek célja mély érzelmi reakciók kiváltása a közönségből. A modern tánc történetmesélési aspektusa a mozgás és a jelentés közötti kapcsolatot hangsúlyozta.
A posztmodern tánc azonban mellőzte a lineáris narratívákat és a hagyományos történetmesélést, ehelyett a jelen pillanatát és magát a mozgás fizikaiságát hangsúlyozta. A posztmodern koreográfusok igyekeztek megkérdőjelezni a mozgásban rejlő jelentéstartalmat, és megkérdőjelezni a közönség tánccal és előadásmóddal kapcsolatos előítéleteit.
4. Esztétika és filozófia
A modern táncot az individualizmusra való törekvés és a balett formalizmusának elutasítása jellemezte. Az emberi test természetes és hiteles mozgásait igyekezett felemelni, a tökéletlenségeket és a nyers érzelmeket a művészet alapvető elemeiként felkarolni.
A posztmodern tánc ezzel szemben megkérdőjelezte az egységes, tekintélyes esztétika fogalmát, egy változatos és inkluzív megközelítést előnyben részesítve, amely a kifejezések és nézőpontok sokféleségét ünnepli. A posztmodern táncosok gyakran kutatták a tánc metszéspontját más művészeti ágakkal és tudományágakkal, elmosva a határokat a különböző művészeti médiumok között.
5. Hatás a táncelméletre és -kritikára
A modern és posztmodern táncelméletek megjelenése jelentősen befolyásolta a táncelmélet és -kritika területét. A modern táncelmélet megalapozta a táncos mint kifejező egyéniség szerepének újrafogalmazását, valamint a koreográfia és a mozgás kapcsolatának újragondolását.
A posztmodern táncelmélet ezzel szemben megkérdőjelezte az előadásról, a nézőről és a művészi tekintélyről alkotott hagyományos fogalmakat, ami kritikusabb és reflexívebb megközelítéshez vezetett a tánc mint kulturális és társadalmi gyakorlat elemzéséhez.
A modern és posztmodern táncelméletek közötti főbb különbségek megértésével értékes betekintést nyerünk a tánc mint művészeti forma evolúciójába és ezeknek a különböző időszakoknak a táncelmélet és -kritika területére gyakorolt tartós hatásába.