A történelem során számos befolyásos személyiség játszott jelentős szerepet abban, hogy a fogyatékossági szempontok bekerüljenek a tánctudományba. Ezek az alakok azon dolgoztak, hogy áttörjék a korlátokat, megkérdőjelezzék a sztereotípiákat, és kiálljanak a különböző testek és tapasztalatok megjelenítése mellett a táncelmélet és -kritika területén.
1. Alito Alessi
Alito Alessi úttörő alak az integrált tánc területén. Táncosként és koreográfusként nagyban hozzájárult a fogyatékkal élő táncosok professzionális tánckörnyezetekbe való bevonásához. Alessi megalapította a DanceAbility módszert, amely az inkluzív táncgyakorlatokra összpontosít, és nagyban hozzájárult a fogyatékosság szempontjainak a tánctudományba való integrálásához.
2. Smith Judit
Judith Smith, az AXIS Dance Company társalapítója a mozgássérült táncosok kortárs táncban való megjelenítésének mozgatórugója. Munkája nemcsak a fogyatékkal élő előadók láthatóságát emelte ki, hanem kritikai beszélgetéseket is kiváltott a fogyatékosság és a tánc találkozási pontjáról. Smith közreműködései jelentősen befolyásolták a táncelméletet és -kritikát, ami a hagyományos esztétika és normák újraértékelését késztette a táncvilágon belül.
3. Ann Cooper Albright
Ann Cooper Albright, egy kiemelkedő tánctudós, hangos szószólója volt a fogyatékosság szempontjainak a tánctanulmányokba való beépítése mellett. Úttörő munkája megkérdőjelezte a meglévő paradigmákat, és megnyitotta az utat a tánc, mint a fogyatékkal élők kifejezési formája átfogóbb megértése előtt. Albright tudományos munkája kulcsfontosságú volt a táncelmélet és a kritika átformálásában, hogy a különböző tapasztalatokat és testeket felölelje.
4. Neil Marcus
Neil Marcus, a sokrétű tehetségű művész és szószóló, átalakító erő volt az integrált tánc birodalmában. Erőteljes előadásai és írásai rávilágítottak a fogyatékossággal élő egyének egyedi nézőpontjaira és művészi képességeire. Azáltal, hogy munkájában aktívan foglalkozott a fogyatékosság szempontjaival, Marcus jelentősen befolyásolta a táncelméletet és a kritikát övező diskurzust, megkérdőjelezve a képességek és a megtestesülés hagyományos fogalmait.
Ezek a történelmi személyek döntő szerepet játszottak a fogyatékosság szempontjainak a tánctudományokba való beépítésében. Erőfeszítéseik átformálták a táncelmélet és -kritika tájképét, elősegítve a tánc befogadóbb és dinamikusabb megértését, mint sokrétű művészeti formát, amely minden testet és tapasztalatot felölel.